Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HORVÁTORSZÁG HONVÉDŐ HÁBORÚJA (politikai erőpróba-történések 1990. május- 1991. március) 1 RÉSZ


Bevezetés

 

 

Stratégiai szempontból Horvátország honvédő háborúját (Domovinski rat „DR”) lényegében három plusz egy etapra bonthatjuk. Első etap 1990. januártól 1992. januárig tartott. A második etap 1992. januártól 1995. májusig tartott, a harmadik etap pedig 1995. májustól 1995. augusztusig. A negyedik plusz etap 1995. augusztustól kezdődő időszakot ölelte fel egészen a háború végéig, 1996-ig[1]Az első etapot stratégiai szempontból három periódusra bonthatjuk fel[2]. A horvát fegyveres erők és a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) közt folyó háború első etapját, szakaszát, mely az 1990. tavaszi választásoktól az 1992. január 3-i Szarajevóban (Sarajevo) megkötött tűzszüneti megállapodás[3]  zárt le, három kisebb periódusra bonthatjuk[4].  1990. május közepétől, a horvát HDZ[5] párt győzelmével és a horvát területvédelmi erők felfegyverkezésével folytatódó időszakkal kezdődött a Horvátország –JNA közti háborús első periódusa. Ezen periódus 1991. márciusig tartott a nyugat-szlavóniai Pakrác (Pakrac) városban kitört horvát-szerb fegyveres incidensig. A második periódus az 1991. márciusi „pakráci” incidenstől tartott a JNA Baranya, és a dalmáciai Kijevo falu elleni katonai műveletéig, 1991. augusztusig. A harmadik periódus 1991. szeptembertől tartott az 1992. január 3-i szarajevói tűzszüneti megállapodásig. A tűzszüneti megállapodást követően nemzetközi nyomásra a Jugoszláv Néphadsereg a nemzetközi békefenntartók közreműködésében állapodik meg a Európai Tanáccsal, az ENSZ-szel. A nemzetközi békefenntartók horvátországi missziójának megvalósulása érdekében a nemzetközi békéltető szervezetek a JNA horvátországi kivonását kezdeményezte. 1992. év elejétől egészen nyár elejéig megtörténik a JNA erők horvátországi kivonása, de helyét átveszi a JNA által támogatott a horvátországi szerbek által létrehozott fegyveres erő (Vojska Republika Srpska „VRSK”). Ettől kezdve hivatalosan Horvátország már a megalakuló helyi szerb fegyveres erőkkel állt hadba. 1992. májusában már hadiállapot van Boszniában is.

 

kep0.jpg

horvát címer- forrás: Wikiwand

 

 

A HÁBORÚ   

 

I.ETAPJÁNAK

 

1.PERIÓDUSA

 

1990. május- 1991. március

 

 


POLITIKAI ERŐPRÓBA

 

1963. megalakult a Jugoszláv Szocialista Köztársaság (JSZK), melynek megálmodója és egyben fővezére Josip Broz Tito[6] karizmatikus háborús hős lett. A JSZK egyébként Tito haláláig működött. A JSZK tagköztársaságokból állt össze (szlovén, horvát, bosnyák, albán, makedón, szerb, montenegrói). Minden egyes tagköztársaság saját, önálló alkotmányos parlamenttel, köztársasági elnökkel és miniszterelnökkel rendelkezett.


A tagköztársaságok felett viszont a hatalmat és irányítást a belgrádi (Beograd) központi szövetségi vezetés gyakorolta. A központosított hatalommal szemben egyes tagköztársaságok megpróbáltak függetlenedni (horvát tavasz[7], albán függetlenedési törekvések[8]), sikertelenül. A jugoszláv központosított hatalom jól működött egészen 1990. évekig a Szovjetunió összeomlásáig és a Közép-Európa volt „szovjetbarát” államainak függetlenségi győzelméig. Ezt követően a jugoszláv központosított szövetségi hatalmi egység elindult a széthullás útján.

 

kepecske.jpg

 

Jugoszlávia szocialista tagállamai-  forrás: www.strawberryplanet.net

 

Az 80-as évek végén a keleti, közép-keleti és dél-keleti európai szocialista, kommunista államokban megkezdődött a rendszerváltozás időszaka, mely a kommunista hatalmi rezsimek összeomlását eredményezte. Ezen rendszerváltozás különböző úton ment végbe. Egyes blokkhoz tartozó államokban tüntetésekbe és erőszakba torkoló módon (Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország, Csehszlovákia…) néhol békés úton (Magyarország), de egyes országokban véres forradalom útján (Románia, Jugoszlávia). Megkezdődött a „többpártrendszerűség” kialakulásához, a parlamenti demokráciához, a piacgazdasághoz vezető rendszer kiépítése. A keleti blokkhoz tartozó „szovjetbarát” kommunista tömb a 1989-1991. közt felmorzsolódott. 1990. években ismét elkezdődtek a jugoszláv szövetségi államon belüli albán nemzetiségi villongások. Az albán „ellenszegülésnek” a kommunista belgrádi központi hatalom hamar véget vetett a Jugoszláv Néphadsereg demonstratív bevetésével. Ekkor már a jugoszláv központi hatalom élén az 1986-ban a szerb kommunista párt vezetőjeként elnökké választott Szlobodan Milosevittyel (Slobodan Milosevic)[9] irányított. A légkör egyre feszültebb lett, melyet Jugoszláviai gazdasági és politikai szétesése, az ebből erősödő tagköztársaságok közti etnikai és ideológiai problémák csak tetőztek. A nacionalizmus térnyerése elkerülhetetlen volt, mely a gazdaságilag erősebb tagállamokban (horvát, szlovén) a szövetségi központi hatalomtól való fokozatos eltávolodást eredményezte. Ezzel együtt megerősödtek és függetlenség, önállóság, szuverenitás törekvéseik, melyeknek hangot adta. 1989-91. években Jugoszlávia belső vállsága elérte csúcspontját. Az államon belüli nemzetek közt több párbeszéd, egyezkedés is lezajlott a már 80-as években válságba süllyedt Jugoszlávia ujjászervezése tárgyában. A szerbek a szerb központosítást helyezték előtérbe, míg a horvátok és szlovének a konföderációt. A nemzetek közti tárgyalások zsákutcába futottak és nem sikerült megegyezni. Ez tovább erősítette a Jugoszlávián belüli válságot, mely erősen a nemzetiségek szétválásához vezetett. A szlovén és horvát függetlenség irányába orientálódó politikai szervezetek, tömörülések 1990. év elején létrehozták saját nemzeti elveiket hirdető pártjaikat[10]

 

croatian_parliamentary_election_results_1990-rf.jpg

 

A horvát függetlenségért létesült „Horvát Demokrata Blokk”[11] szövetsége támogatta a horvátországi választáson induló Horvát Demokrata Közösség /HDZ/ pártot. A HDZ fogta össze a horvátokat, egyfajta tömböt alkotva. A HDZ mellé beállt a II. Világháborús horvát politikai vezető, Ante Starcsevic[12] „pánhorvát” ideológián alapuló történelmi jobboldali, konzervatív eszméket képviselő Horvát Nemzeti Párt „Hrvatska Stranka Prava“ (HSP), melynek katonai szárnya „HOS”, népszerű önvédelmi erőként tevékenykedett a horvát polgári lakosság körében. Horvátországban a horvátok által abszolút többségben lakott járásokban a HDZ erőfölényben volt.   

Egyértelmű volt, hogy a HDZ a horvátországi horvátok, horvátországi függetlenségi törekvések mellett áll ki, ezért a horvátországi szerbek[13] a baloldali és egyben a jugoszláv szövetség felé hajló pártok Horvátországi Kommunista Szövetség /SKH/, Demokratikus Változások Pártja /SDP/, Horvátországi Szocialistáinak Szövetség /SSH/ erőire szavaztak, a jugoszláv eszméket való horvátok, jugoszlávok és más nemzetiségek képviselőivel együtt. Az SKH – SDP szövetség erős volt az isztriai félszigeten, „Buje, Porec, Rovinj, Pula, Buzet, Pazin, Labin, Rijeka” járásokban, valamint a szerbek által lakott Drávaszögben (Beli Manastir járás), Vukovár járásban, továbbá „Daruvar, Pakrac, Novska, Sisak, Petrinja,Glina, Dvor, Kostajnica, Gvozd, Vojnic, Slunj, Otocac, Korenica, Lapac, Gracac” járásokban és Szplit választókerületében.

Az SSH „Grubisno Polje, Garesnica, Cazma” és „Cabar, Delnice, Ogulin, Vrbovsko” járásokban képviseltette magát jelentős számban.    

További horvát mérsékelt nemzeti politikát képviselő párt volt a Nemzeti Együttműködési Koalíció (KNS). A koalíció a hasonlóan mérsékelt nemzeti politikát képviselő horvát pártokat fogta össze. A választásokon a harmadik legtöbb voksot megszerzett párt volt. Főként „Opatija, Cres, Gospic, Sinj” járásokban szerzett erőfölényt. 

Minimális számú szavazóbázist szerzett meg a horvát „Zöld” párt, Szplitben.

Természetesen a szakadár horvátországi szerbek sem tétlenkedtek, megalakították saját nemzeti érdekeiket képviselő pártjukat a „Szerb Demokrata Pártot (SDS). A párt a horvátországi Krajina régióban lévő Knin járásban jött létre 1990. február 17-én[14]. Céljuk volt egy önálló szerb autonóm régió kialakítása Horvátországon belül a szerbek lakta részeken, később pedig már egy szakadár „miniállam” létrehozásáért fogtak fegyvert.  

 

A központi belgrádi politikai jugoszláv szövetségi hatalmat továbbra is a régi nomenklatúra tartotta kézben, mindössze csak a párt nevét cserélték le. 1990. július 16-án felbomló Szerb Kommunista Szövetség újjáalakulásával jött létre, mint utódpártja az egykori Josip Broz Tito vezette kommunista szövetségnek a Szlobodan Milosevity vezette Szerbia Szocialista Pártja /SPS/. A párt nacionalista és radikális „szerb nemzetvédő „politikájukkal maguk mögé állították a Szerbia népességét az egész szövetségi állam területén. Jugoszlávia területén 1990. márciusa és decembere lezajlottak a többpárti választások. 1990. április 08-án Szlovéniában, április 22/28. Horvátországban, november 11-én Makedóniában, november 18-án, pedig Bosznia-Hercegovinában és december 9-én Crna Gorában rendezték meg a választásokat. 

A Horvát Demokrata Közösség /HDZ/ párt nyerte meg a választást Frányó Tugymán (Franjo Tudman)[15] elnökletével. A parlamenti mandátumok több mint 66.2% szerezték meg. A maradék 12.2% -ot a horvátországi szerb nemzetiség szavazatai alkották. A szerb választók 90% százalékának szavazatait a szerb baloldali pártok Horvátországi Kommunista Szövetség /SKH/, Demokratikus Változások Pártja /SDP/, Horvátországi Szocialistáinak Szöv. /SSH/ szerezte meg, míg a szerb maradék 10% a horvátországi Szerb Demokrata Pártra /SDS/ adta le voksát.

 

A belgrádi vezetésű jugoszláv államhatalmat a Szerbiában tartott választások alapján Szlobodan Milosevity vezette Szerbia Szocialista Pártja /SPS/ szerezte meg. A választásokon a jelentős fölénnyel kapták meg a választók voksát, a többi új párt, pedig osztozott a maradék szavazói százalékon. Az 1990. áprilisában lezajló választások során Szlovénia és Horvátország[16] elérkezettnek látta az időt, hogy a még létező Jugoszlávián belül, kinyilvánítsák függetlenségüket. A horvátok és a szlovének azonnal nekiláttak területvédelmi fegyveres önvédelmi csoportjaik megszervezéséhez[17]. Elsőként a rendőrséget alakították át, majd megalakult a Nemzeti Ellenállás (Narodna Zastita „NZ”)[18] és sorra következtek a vegyes önkéntes fegyveres csoportok. Horvátország első fegyveres szervezetét az 1990. év elején megalakuló horvát és szlovén rendőrség adta. A Jugoszláv Néphadsereg (JNA)[19] irányítása alatt álló önkéntes területi úgynevezett „Területvédő” (Teritorijalna Obrana „TO”) polgári „katonai” nemzetvédelmi szervezet szlovéniai és horvátországi tagjai sorra csatlakoztak a forradalmi horvát, szlovén oldalhoz. Ezáltal a Horvátországban horvátokból, Szlovéniában szlovénekből álló TO helyi szervezetek többé már nem a Jugoszláv Néphadsereg alatt szolgáltak, hanem a horvátországi, szlovéniai katonai védelmi feladatot ellátó, megalakuló horvát, illetve szlovén „Nemzeti Gárda” (Zbor Narodna Garda)[20] irányítása alatt. Horvátok elkészítették új alkotmányukat, melyben a területen élő szerbeket, mint kisebbséget jelölték meg a többi (magyar, cseh, muszlim, szlovén) kisebbséghez hasonlóan. Nem adott nekik területi önkormányzati lehetőséget sem. Természetesen a szerbek az alkotmányt nem fogadták el. A horvátországi szerbekben még élt a második világháborús 1941-45. közti Független Horvát Állam /NDH/ képe, mikor is a horvátok elnyomták és üldözték őket. Tekintettel az új horvát alkotmányra, attól tartottak, hogy Horvátország függetlenné válása után megismétlődhet elnyomások, üldöztetésük. Ezt kihasználta a szerbiai Milosevity féle államgépezet, mivel nem kívánta sem, a szlovénokat sem a horvátokat függetleníteni a jugoszláv szövetségen belül. A horvátországi szerbek pártjaik révén sorra vonultak fel tüntetőleg a horvát alkotmány ellen. A helyzet egyre fokozódott. A horvátok nem álltak el függetlenségi törekvésüktől, és nem fogadták el a Milosevity által megjelölt horvátországi területet, mely a történelmi országukból 60.5%, össznépességükből 46.4 szakított volna ki. A horvátországi lázadó szerbek támogatták Vojiszláv Seselj[21] szerb radikális politikus nézeteit, mely a „pánszerb” eszméken és „Nagy-Szerbia” határán alapuló vonalon jelölték ki horvát állam és Jugoszlávia geográfiai határát. Ez volt a „Seselj” vonal mely Horvátország-Jugoszlávia határát a „Virovitica-Karlovac-Karlobag” vonalon húzta meg.
A tervet a későbbiekben a szerbek katonailag is előirányozták maguknak.

 

ee.jpg

 
    Szerb „Krajina” Köztársaság  zászlalja.  forrás: https://flagspot.net/flags/hr-rsk.html


A horvátországi területek nagyobb arányú birtoklását azzal indokolták, hogy, ezen térségben jelentős szerb él, ezért számukra horvátországi, boszniai Krajina, közel 19 480 négyzet kilométernyi területen kialakítanának egy un. Nyugat–Szerb államot, „Srpska Republika Krajina” elnevezéssel. 1990. 08. 17-én a horvátországi Krajina régióban az észak- dalmáciai szerbek lakta járások, valamint a likai régió szerbek lakta járásai létrehozzák Knin városban székelő központtal a szerb autonóm körzet (SAO), melyhez miután csatlakozik a korduni és bánsági szerbség 1990. 12. 21-én, létrejött a SAO „Krajina”. A SAO Krajina területvédelmi erői (TO) és milícia révén lényegében saját „haderővel”[22] rendelkezett. A horvátországi szerb TO SAO Krajina célja volt a többségében szerbek lakta horvátországi járások[23] melletti horvátok által lakott vegyes járások, települések bekebelezése „Kostajnica, Topusko, Petrinja, Gospic, Ototcac, Sinj” városok és körzeteik ellenőrzés alá vonása, a „Sisak-Karlovac- Ogulin-Gospic” hadműveleti védvonal elérése.

 

feldolgozott-terkep-nagyszerbia.png

 

 

sao-1990.png

 

 

Frányó Tudzsman „Tugyman” vezette horvát hatalmi gépezet, átlátta a szerb politikát és látva a fegyverkezésüket, megalakítva kormánya honvédelmi karát, megkezdték a horvát fegyveres erők felépítését, létrehozását. A horvátországi szerbek támogatták az anyaállamuk politikáját és egyre hevesebb ellenállást tanúsítottak, mellyel akadályt gördítettek a horvát függetlenségi törekvések elé. A szerb anyaállam nemcsak politikailag segítette, ezen szerb szakadár erőket, hanem haditechnikailag is. Megindult felfegyverzésük, mely lendületet adott a horvátországi szerbeknek, hogy elhatárolódjanak a Jugoszláviából leváló félben lévő Horvátországtól, horvát kormánytól. Ebben játszott kulcsszerepet a Jugoszláv Néphadsereg, mint a Szocialista Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Fegyveres Erőinek (OS SFRJ) része.  A JNA korábbi időszakról már rendelkezett kész védelmi tervvel a nagy jugoszláviai megvédése érdekében az imperialista hatalmak támadásával, vagy más az országukra törő ellenséges erőkkel szemben. A terv a „Sutjeska” nevet kapta. Az ország, Jugoszláviai (SFRJ-Jugoszláv Szövetségi Köztársaság) védelmére vonatkozó terv két részből állt. Egyik részt képezte a Sutjeska-1, mely az ország keleti részének védelmi terve volt, a másik az ország nyugati részének a védelmi terve volt, mely a Sutjeska-2 nevet kapta[24]. A JNA három variációban állított fel Horvátország megszállását:

 

-  egyik variációt jelentette, a horvátországi horvát fegyveres területvédelmi erők teljes lefegyverzése. Stratégiai pontok JNA erők általi megerősítése, „veszélyeztettet szerbek” felfegyverzése.

 

- másik variációt jelentette, a horvátországi szerb lázadó lakosság teljes felfegyverzése, ezáltal egy háttértámogatást nyújtva a JNA erőinek, mely erők laktanyáikból kiindulva elfoglalják a stratégiai irányvonalakat. Ennek során a JNA erők első lépcsőben a kontrol alá kellett volna vegyék a „Virovitica-Pakrac-Okucani” vonalat, a Bjelovár és Bánya Luka (Banja Luka) hadtest erőivel. Továbbá Karlovác várostól délnyugatra ellenőrzés alá kellett volna vegyék a „Krnjak - Barilovic - Duga Resa – szlovén határ” vonalat, illetve a dalmáciai „Obrovac - Jasenice - Novsko zdrilo” vonalat. Ezzel a „húzással” a JNA elvágta volna Horvátország régióit egymástól. Mind ezek mellett Dalmáciában elvágták volna dél és észak-közép dalmát részt egymástól az által, hogy Mosztár (Mostar) irányából a boszniai Neretva folyó völgyén át Metkovics (Metkovic)- Plocse (Ploce) vonalat elfoglalva támadták volna Szplit (Split) irányát, illetve Crna Gora felől támadta Dubrovnikot és a Peljesác félszigetet. További szempont volt Kelet-Szlavónia, ezáltal Drávaszög (Baranya), Nyugat- Szerémség szerbek által lakott részeinek ellenőrzés alá vonása.

 

- harmadik variációt jelentette, az elfoglalt területek „szerbesítés” és megerősítése.

 


1990. évben a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságból kiválni szándékozó tagköztársaságok, Szlovénia és Horvátország az ország nyugati részében helyezkedtek el. Ebből adódóan a JNA a két tagköztársasággal szemben katonai fellépés részeként a Sutjeska-2 tervet kívánta végrehajtani. Természetesen 1991. nyár elejére a tervet némileg átdolgozták az aktuális erőviszonyok és rendelkezésre álló katonai egységek viszonylatában.

 

 

jugooff.jpg

(K=hadtest, OG= Operatív Csoport, VPS= Haditengerészeti Szektor, forrás: http://hu-benedikt.hr/?p=5034

 

[1]   https://hr.wikipedia.org/wiki/Domovinski_rat, Davor Marijan: Sudionici i osnovne znacajke rata u Hrvatskoj 1990. - 1991.,

[2] forrás: Davor Marijan: Sudionici i osnovne znacajke rata u Hrvatskoj 1990. - 1991., Ilija T. Radakovic. Besmislena YU-ratovanja 1991-1995.

[3] Szarajevói megállapodás (tűzszünet). A tűzszüneti megállapodásra a boszniai Szarajevóban került sor, Gojkó Susak horvát védelmi miniszter és a JNA 5. katonai körzetének főparancsnoka, Andrija Raseta között 1992.01.02-án. Ez egyébként már a tizenötödik tűzszüneti megállapodás volt a két fél közt, 1991.03.31. óta, mely időpont a horvátországi háború kirobbanásának időpontjaként jelölhető meg. A megállapodás nem jelentett végső politikai megoldást a háború békés úton történő lezárására. A megállapodás megkötésében aktív szerepet vállalt az ENSZ, mely ez úton érte el, hogy békefenntartó erőket irányítson Horvátországba. A horvátországi szerb lázadó erők (RSK) részére a tűzszüneti időszak lehetővé tette az általuk megszerzett területeken történő ideiglenes stabilitás és elért pozíciók megerősítését. A horvátok bíztak kezdetben, az ENSZ-ben, hogy közreműködnek abban, hogy helyreállítsák Horvátország szerb lázadók által birtokolt területein a horvát hatósági ellenőrzést. Erre azonban nem került sor. A szarajevói tűzszüneti megállapodás hatályba lépett 1992.01.03-án 18.00 órától, viszont nem vonatkozott Dubrovnik és Konavle Horvátország déldalmát részére, ahol a JNA stratégiai pozíciókat vont ellenőrzése alá, körbezárva Dubrovnik várost. Ezen régió nem szerepelt az ENSZ békefenntartói zónájában. Forrás: Wikipedia

[4] forrás: Davor Marijan: Sudionici i osnovne znacajke rata u Hrvatskoj 1990. - 1991., Ilija T. Radakovic. Besmislena YU-ratovanja 1991-1995.

[5] A Horvát Demokrata Közösség (horvátul Hrvatska demokratska zajednica, HDZ) a legnagyobb konzervatív-keresztényszociális néppárt Horvátországban. forrás : wikipedia

[6] Josip Broz Tito: A második világháborúban a jugoszláv partizánok fő karizmatikus vezetője. A Jugoszlávia (1943–1991) első számú vezetője volt 1980-ig. A II. Világháború vége után kiállt a szovjet befolyás ellen, egyik atyja volt az el nem kötelezett országok mozgalmának. 1980. május 4-én Ljubljanában halt meg. Bővebben: Wikipedia. Forrás: Wikipedia

[7]  Horvát tavasz a horvát nemzeti identitáson alapuló „reform” kulturális és politikai tömegmozgalom az 1970-es években. Szembeszegült a kommunista belgrádi decentralizált hatalommal, melynek politikai ellenfelévé nőtte ki magát.

[8] Jugoszlávia Koszovó autonóm provinciájában élő albán nemzetiségiek tüntetéseinek sorozata. forrás: http://biztpol.corvinusembassy.com/?module=corvinak&module_id=4&cid=79

[9]  Montenegrói származású jogot végzett politikus. Kezdetben belgrádi pénzügyi tanácsos, majd a Technoglas cég elnöke, később a Beobank vezetője. 1983-ban már a Jugoszláv Kommunista Szövetség tagjaként a Központi Bizottságban dolgozik, 1984-ben pedig kinevezték a párt belgrádi bizottságának elnökévé.  1986 májusában a Szerbiai Kommunista Szövetség (SZKSZ) elnökségének elnökévé választották, 1986 júniusától pedig négy éven át tagja a Jugoszláv Kommunista Szövetség Külügyi Bizottsága elnökségének. 1989. május 8-án választották meg a szerb köztársasági elnökség elnökévé, a többpártrendszer bevezetése után, 1990 júliusában megalapította a Szerbiai Szocialista Pártot, amelynek haláláig ő volt az elnöke. A többpártrendszer első szerbiai elnökválasztásán 65%-os győzelmet aratott, két évvel később újraválasztották, de már csak 53%-os szavazattöbbséggel. 1997. július 25-én megválasztották Jugoszlávia elnökévé. Bővebb információ Wikipedia. Forrás Wikipedia.

[10] 1991. januárban a horvátok megszervezték a HDP, HSP, és HDZ pártok tagjainak sorából a titkos szervezetként működő „Hrvatska Uzdanica” , Horvátországi remény szervezetet, mely a független és szuverén Horvát Köztársaság létrehozására jött létre horvátországi „Zagreb” fővárosban.

[11] Az 1989. 06. 17-én megalakult nemzeti horvát „HDZ”, az 1990.02.14-én megalakult horvát jobboldali HS (Hrvatska Stranka) és az 1990.02.25-én megalakult horvát konzervatív HSP pártok szövetsége. forrás: https: // hr .wikipedia. org/ wiki/ Hrvatski_demokratski_blok

[12] „Dr. Ante Starcevic, magyarosan: Dr. Starcsevics Antal (Zitnik-Gospic közelében), 1823. május 23. – Zágráb, 1896. február 28.) horvát politikus és publicista. Kezdetben az illír mozgalom híve. Eugen Kvaternikkel a Jogpárt egyik megalapítója és programjának megfogalmazója. Jelmondata: „se Bécsnek, sem Pestnek”, azaz a horvátság egyik felé se igazodjon. A horvátok a "Nemzet Atyjaként" tisztelik. Karrierje folyamán egyre élesebb retorikát használt.”forrás: Wikipedia

[13] Horvátországban, ahol több mint félmillió szerb élt.

[14] https://hr.wikipedia.org/wiki/Srpska_demokratska_stranka_(Hrvatska)

[15] „Franjo Tudman (kiejtés: Frányó Tugymán, Veliko Trgovisce, 1922. május 14. – Zágráb, 1999. december 10.) horvát történész, nacionalista politikus, a Horvát Demokrata Közösség (HDZ) elnöke, Horvátország első államfője (1990-1999).” forrás: Wikipedia

[16] Dr Andelko Milardovic: Dokumenti Drzavnosti Republike Hrvatske Tisak: Hrvatska tiskara. Zagreb Naklada: 2000 primjeraka, Tiskano: 1992. ISBN-86-7057-118-8

[17] 1991.január 20-án a horvátok védelmi egyezményt kötöttek a szlovénekkel, melynek célja, hogy független hadsereget állítson föl mindkét nemzet. Még januárban elkezdődtek a horvát és szlovén önkéntes rendőri erők és katonai egységek felfegyverzésére irányuló külföldi fegyverszállítmányok. Ennek során a horvátok „Cazmatrans” szállítmányozási és „Astra” kereskedelmi cégük révén a magyarországi fegyverraktárakból a magyar állam közreműködésével jelentős számú hadianyaghoz, főleg kézi fegyverzethez jutott. További szállítmányok érkeztek Németországból és Olaszországból is. A horvátok a beszerzett fegyvereket, muníciót Sv Nedelja katonai objektumban (Samobor), Mostine objektumban (Split) helyezték biztonságba. A beszerzett fegyverzet elegendő volt a horvátoknak arra, hogy felszereljék januárban megalakuló tartalékos rendőri csoportjaikat Zagrában. A horvátok közben nagyszabású kampányt folytattak a toborzás érdekében a tartalékos rendőri erők feltöltésére.

[18] 1991.03.13. Zágráb városban a Horvát Demokrata Egység (HDZ) párt az ország védelmével kapcsolatban dönt a Nemzeti Ellenállás mozgalom (NZ) megalakításáról. A jórészt fegyvertelen NZ helyi képviseletein, szervezetein keresztül biztosítja az országban lévő stratégiailag fontos közműveket, egészségügyi intézményeket, élelmiszer raktárakat, utakat, nyersanyag raktárakat. Honvédelmi szolgálat ellátása során folyamatos rádiókapcsolat fenntartásával éjszakai őrjáratokat, járőrözéseket, JNA erők hadmozgásának megfigyelését látják el.

[19] Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovanska Narodna Armija, (Југословенска народна армија) avagy röviden „JNA”. 1941.december 22-én alakul meg és egészen 1992.május 20-ig funkcionál, mint Jugoszlávia fegyveres katonai szervezete. Forrás: Wikipedia

[20]Frányó Tugyman 1991.áprilisában (20-án) döntött Horvátország védelmét ellátó szervezett katonai formáció, hadsereg létrehozásáról.  A belügyminisztérium erőiből és önkéntesekből megalakult a Nemzeti Gárda (Zbor Narodna Garda „ZNG”). A ZNG a védelmi minisztérium irányítása alatt látta el honvédő katonai feladatait, biztosítva a horvát állam működését, a jogállamiságot, Horvátország területi integritását. Forrás: Wikipedia, Horvátország tekintetében 1991. áprilistól a rendőri erők rendfenntartó feladatin túl a „haza” fegyveres védelmét a megalakuló „Nemzeti Gárda” (Zbor Narodna Garda) látta el, majd 1991. őszétől a megalakuló „Horvát Hadsereg” (Hrvatska Vojska), mint Horvátország Fegyveres Ereje (Oruzanih snaga RH „OS RH”). A horvát erők rosszul voltak ellátva fegyverzettel, így fontos szerepet játszott a „hazafiasság” az folyamatosan jelentkező önkéntesek körében.

[21]  Vojislav Seselj szerb szélsőségesen nacionalista politikus. A Szerb Radikális Párt elnöke. A Hágai Nemzetközi Törvényszék a délszláv háborúban elkövetett emberiség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolja. Célja volt az 1990-1996. balkáni háborúban a „Nagy Szerbia” létrehozása, melynek nyugati határát képezte a Virovitica- Karlovac-Karlobag vonal. A vonaltól déli, délkeleti irányba már a „Nagy-Szerbia” alkotta „birodalom” létezett volna, attól észak, északnyugatra a horvátországi területek. A vonal Seseljről kapta a „Seselj vonal” elnevezést. Forrás Wikipedia.

[22] Ezen katonai struktúra 1991. őszére már egy 24410 fős fegyveres erőt alkotott.

[23] Az 1991-ben megtartott jugoszláviai népszámlálás alapján a szerbek Horvátország 13 járásában alkották a lakosság etnikai többségét, ebből 11 járásban abszolút többségben voltak: „Donji Lapac (97,4%), Vojnic (90,6%), Dvor (85,6%), Knin (88,6%), Gracac (82,3%), Vrginmost (70,6%), Titova Korenica (69,2%), Obrovac (65,9%), Glina (60,5%), Kostajnica (62,4%), Benkovac (57,4%), valamint Pakrac (46,4%) és Petrinja (44,9%)”. Mellesleg további 11 járásban területén 25% felett volt a szerb nemzetiségű lakosság arányszáma.

[24] 1991. évben a JNA megkezdi a Sutjeska-2 terv végrehajtására vonatkozó műveletet. A terv alapján a JNA erők fő támadási irányvonalként a Karlovac- Plitvice nyugati vonalra, „Baranya-Osijek-Vinkovci-Száva” folyó keleti vonalra és a Neretva folyó déli vonalra koncentráltak.

 

A mappában található képek előnézete TÉRKÉPEK SZEMLÉLTETŐK -Horvátország háborúja-