Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HORVÁTORSZÁG HONVÉDŐ HÁBORÚJA 1990-1991. (szerb szakadárok- forróngó nyár 1991. május- 1991. augusztus) 6 RÉSZ

 

 

 

SZERB SZAKADÁROK

 

A horvátországi lázadó szerbek első milíciájukat[1] 1991. januárjában hozták létre, Knin városban, ahol a rendőrség „SUP” képezte a lázadó szerbek fegyveres rendőri- milicista egységét több mint 2900 fővel. 1991. február 28-án a Szerb Nemzeti Tanács és az „Autonóm Körzet Krajina” Végrehajtó Tanácsa elfogadta a horvátországi szerb autonóm körzet (SAO) elszakadását Horvátországtól. A „pakraci és plitvicei” véres események után április elsején kikiáltják a SAO Krajinát a szakadár szerbek. Május 12-én a SAO Krajina az általuk ellenőrzött területen népszavazást tart a SAO Jugoszláviában maradásáról, Szerbiához való csatlakozásukról. A népszavazás után május 16-án a SAO határozatot hozott és rendelkezett a horvátországi szerb autonóm körzet Jugoszláviához való csatlakozásáról. 1991. május 10-én a knini szerb SAO Krajina[2] milícia egységei, Milan Martity (Martic) vezetésével elfoglalja a Kijevo /szerb nevén Srboslavci/ melletti kicsinyke települést Unistát (Unista)[3], a Dinári hegyekben. 1991. május 19-én a horvátországi népszavazás során a lakosság túlnyomó többsége a Horvátország teljes függetlensége, - elszakadás Jugoszláviától - mellett állt ki. Ennek ellenére a horvátországi Knin város /Krajina/ székhelyű szerb kisebbség 1991. május 12-én kimondta a Szerbiához való csatlakozásukat. A krajinai szerbek még április elsején kijelentik a Szerbiához való csatlakozást, melyet május 12-i népszavazással erősít meg. Ezt a horvát kormány természetesen nem ismert el. A szavazás során, a horvátországi területen elő szerb lakosság arról voksolt, hogy Szerbiához, vagy Jugoszláviához kíván-e tartozni. A véleményt nyilvánítók az előbbi mellett döntöttek. Így mintegy kinyilatkoztatták, hogy nem Jugoszláviához, hanem egyértelműen a megnagyobbítandó Szerbiához szeretnének csatlakozni, amely Horvátországgal szembeni területi revíziót jelentett. A Szerbiához való csatlakozásra a népszavazáson résztvevők 99%-a (!) voksolt, ami nyílt hadüzenetként is felfogható Horvátország irányában. 1991. júliusában a lázadó szerbek kialakították járási és regionális törzsüket, melyek alá a milicista erőkből regionális területvédelmi (TO) fegyveres osztagok sorakoztak fel. Szlavóniában a lázadó szerbek 1991. 08. 12-én létrehozták a SAO „Zapadna-Slavonija” (SAO ZS)[4] az az „Nyugat- Szlavón Autonóm Körzetet”, valamint 1991. 09. 25-én a SAO „Istocna-Slavonija, Baranja i Zapadna Srijemska” (SAO IS-B-ZS) az az „Kelet-Szlavónia, Baranya, Nyugat-Szerémség Autonóm Körzetet”.[5] Ezen körzetek önálló fegyveres TO osztagokat hoztak létre. 1991. év decemberében egyébként nyugat és kelet szlavóniai szerb autonóm körzetek csatlakoztak a SAO Krajinához. Ezzel lényegében egyesülnek a szerb autonóm körzetek és egyenes út vezetett a horvátországi szerb „köztársaság” 1992. májusi kialakításához „Republika Srpska Krajina (RSK)”[6].

1991 nyarán harcok dúlnak a horvát belügyi alakulatok és a JNA által támogatott szerb területvédelmi erők között, melyek intenzitása folyamatosan erősödik a többször kinyilvánított tűzszünetek ellenére is. 1991. július 6-án Slobodan Milosevity fegyverbe szólítja a szerb népet.

 

kep-030.png

 

Horvátországi szakadár szerb régiók 1991. október közepéig kép forrás: en.wikipedia.org

 

 

 

 

FORRONGÓ HÁBORÚS NYÁR

 

 

A JNA már 1990. évben nekifogott a területvédelmi (TO) katonai raktárainak kiürítésébe. Ennek során a teljes többségében horvátok lakta régiókban lévő TO objektumaiból megpróbálták a fegyverzetet a laktanyákba beszállítani. Ez nem ment mindenhol zökkenőmentesen, illetve valahol nem is tudták kivonni. Továbbá Horvátországban lévő erőik objektumainak védelmét megerősített őrzéssel látták el, tekintettel az 1991. tavaszán kirobbanó horvát- szerb összetűzésekre.[7] Az összetűzések eredménye képen a JNA horvátországi erőit mozgósítva, úgynevezett „békéltető” erőket irányított a „forró pontokra”. A JNA mindig ott járt a szerb fegyveresek mögött, hogy “szétválassza a harcoló feleket”, ám valójában, inkább csak biztosította a már elfoglalt területeket a terjeszkedő horvátországi szerbek számára, akik közben egyre több páncélozott járművet és nehézfegyvert kapnak a JNA-tól. A likai régióban Plitvicénél a JNA Mukinje településen kialakított kihelyezett parancsnokság irányításával összevonta erői. 1991. márciustól a JNA a zágrábi 5. katonai körzet erőiből Plitvicére területére irányította a 13. rijekai hadtest[8] delnicei (Delnice) 6. hegyivadász brigádját, egy századot a hadtest katona rendészettől, egy légvédelmi üteget a 13. motorizált dandárból. Továbbá az 5. Zágráb katonai körzetből a Jasztrebárszkó, Karlovac erőkből felderítő század és gépesített zászlóaljat, a 306. zágrábi könnyű tüzér légvédelmi ezredből egy divíziót, egy századot a 367. szamobori ezred parancsnokságtól. Az 1. belgrádi katonai körzet 5. bánya lukai hadtestének harckocsizó brigádjából egy tankos zászlóaljat. A csoport amellett, hogy kontrolálta szeptemberig[9] Plitvicét, támogatta a dél- korduni és likai szerb szakadárokat.

 

ESEMÉNYEK

 Horvátország függetlenségéért küzdő Franyó Tudzsman („Franjo Tudman”)[10] vezette horvát politikai elit természetesen támogatta a szlovén háborút és annak lezárulásával a viszontválaszt is elvárták a szlovénektől. Már 1990-ben számoltak a háborúval a Jugoszláv hatalmi gépezettel szemben, ezért mindent megtettek annak érdekében, hogy kellő katonai jártassággal rendelkező hadsereget hozzanak létre. Ezt erősítette meg az újonnan létrehozott gyengén felfegyverzett horvát rendőrség elleni szerb önkéntes milíciák támadásai „Knin, Pakrac, Plitvice, Borovo Selo” …., valamint a szerb szakadárok 1991. nyarán folytatódó progromjai[11]. Ezzel a feladattal  a horvát nemzetiségű egykori JNA főtisztet  Martin Spegelj[12] bízták meg, mint horvát védelmi minisztert, későbbiekben a Horvát Hadsereg ( HV, Hrvatska Vojska)  főparancsnokát. A szlovénok hasonlóan mindent megtettek elszakadásuk érdekében. A Milosevity szerb rezsim a szlovén és horvát mozgósítás mindkét fél részéről egyértelmű hadüzenetként értékelhette. 1991. június 25-26-án Szlovénia és Horvátország megtette a végső lépést a kiválás felé vezető úton, és kikiáltották teljes függetlenségüket. 1991.06.26-án a horvát és szlovén nép kinyilvánította független, szuverén államuk létrejöttét. Elkezdődik a háború, mely elsőként Szlovéniát érintette (tíznapos háború), majd a Szlovénia- JNA közti „Brioni békekötéssel” lezárult harcok után, Horvátországot.

Június 27-én a JNA megtámadta Szlovéniát. Az 1991. június-júliusi JNA és szlovén területvédelmi erők közt lefolytatott gyors, „tíznapos háborút” követően a július 07-i Brioni szigeten az Európai Közösségek által közvetített, megkötött JNA (szerb), szlovén, horvát tűzszüneti megállapodás révén részsikereket értek el a szlovének, horvátok és szerbek. A szlovének elérték, hogy a JNA elhagyta országukat és horvát területen vonta össze erőit. A horvátok számára már ez nem volt kedvező. A JNA vezérkara megállapodással elérték, hogy a szlovének és horvátok a nyár eleji függetlenségi nyilatkozatuk végrehajtását három hónappal függesszék fel. Ezzel időt nyert a belgrádi szerb politikai vezetés, a jugoszláv hatalmi elit és a JNA. A JNA katonai műveletei ezáltal elvileg nem minősülhettek agressziónak, hanem jugoszláv belügynek, belső viszálynak az az polgárháborúnak. A szlovén „hadisiker” a horvátokban még tovább erősítette az elszakadást. Az összetűzések folytatódtak a szlovén háború alatt és után is Horvátországban a szakadár szerbek és horvátok közt egész júliusban [13]. A helyzet súlyossága végett Július 13-án Európai Tanács békemisszíót küld Zágrábba. Horvátország vegyes lakosságú régióiban kirobban a háború. A belgrádi (Beograd) szerb vezetés a titkosszolgálatuk (KOS) révén próbálta szándékosan provokálni a zágrábi (Zagreb) horvát politikai vezetést, hogy a nemzetközi közvéleményt lényegében ezzel Horvátország ellen fordítsa. Kezdetben ez működött, hiszen akkor még Nagy- Británia, Franciaország, Németország, USA célja az volt, hogy megelőzzenek egy háborút és egyben tartsák Jugoszláviát. Ezt az ENSZ a Jugoszlávia elleni fegyverembargóval nyomatékosította. Ezzel csökkent a szlovének, horvátok és később a bosnyákok esélye, hogy felvegyék a harcot Európa egyik legerősebb hadseregével szemben (JNA). A belgrádi politikai vezetés azonnal szövetségeseket keresett és megkezdte tárgyalásait a Oroszországgal. Ezzel próbáltak hatalmi nyomást gyakorolni a „nyugatra”. Az orosz, moszkvai politikai vezetés részéről a belgrádi hatalom Dmitri Jazov orosz védelmi miniszterrel vette fel a kapcsolatot. Ez később hibának bizonyult, mivel Jazov az akkori orosz államcsínyt végrehajtó vezetéshez csatlakozott, ami később kudarcba fulladt. Ezzel a belgrádi, jugoszláv vezetés nem számíthatott további támogatásra az oroszoktól. 1991. júliusában a JNA vezérkara már végrehajtotta azon tervek elkészítését, mely Horvátország teljes ellenőrzés alá vonásáról szólt. Ezen tervek alapján készültek fel az őszelején meginduló offenzívára. A művelet részét képezte a „Sablja” (Szablya) hadművelet. A „Szablya” akció taktikai lényegét tulajdonképpen az jelentette, hogy a szerb többségű horvátországi területeken élő szerb önkéntesek (és Szerbiából importált milíciák)  elkezdik a horvát rendőri erők (MUP) elleni támadásokat. Ezen feladatok végrehajtásában a szerb polgári és katonai titkosszolgálat (KOS) is közreműködött. A szerb lázadók megkezdik a fontosabb fő közutak és vasutak eltorlaszolását, valamint a horvát nemzeti lobogó helyére kitűzik a szerb régi négy ciril „sz” az az „C”  betűs – latin „S”betű-  zászlót („Samo Sloga Spasaba Srbija” „ahol egy szerb is él az már Szerbia”) A szerb lázadók felfegyverzése megkezdődik, és folyamatos támadásokat intéznek a horvát rendőrállomások ellen. A horvát rendőri erők megpróbálják helyreállítani a rendet, mely során végrehajtásra kerül az első fegyveres összecsapás. Ekkor a kezdi meg a bevonulást a JNA, mint „békéltető” erő. Ezt követő második fázisként elkezdődik a szerb fegyveres lázadók katonai autonóm milíciákba történő csoportosítása. Ennek során a milíciák a kézifegyverek mellett jelentős számú aknavető, tankelhárító, tábori löveg, nehézfegyverzetet kapnak és megkezdik a nem szerb lakosság kiűzését, kitelepítése, az az a már kontrol alatt lévő területek „megtisztítása”.  Ez magával vonzotta a további összecsapásokat. Mindezekért a JNA a helyi autonóm szerb milíciákat és horvátokat teszi felelőssé, mivel a JNA arra hivatkozik majd, hogy  nem tudja kontrolálni a szerb milíciákat. 

 

kep-031.png
A piros pontok mentén kirajzolódó harcvonal- forrás: Wikiwand

w.jpg

kép:szerkesztő

 

[1] Belügyi erők „Krajina” Köztársaság (MUP RSK) : SUP Knin, SUP Korenica, SUP Vojnity (Vojnic), SUP Glina, SUP Okucsani (Okucani), SUP Béli Manasztir (Beli Manastir), SUP Vukovar. „Milicia Krajina”A RSK struktúrájában jelentős szerepet képviselt a milícia. A szerbek nyolc milicista brigádok hoztak létre:- „milicista brigád Knin” -„milicista brigád Benkovac” -„milicista brigád Korenica-Plitvice” -„milicista brigád Vojnity (Vojnic)” -„milicista brigád Petrinja” -„milicista brigád Okucsani (Okucani)” -„milicista brigád Vukovar” -„milicista brigád Béli Manasztir (Beli Manastir)”- összlétszám megközelítette a 15 500 főt. Ezt a létszámot 25-30 000 főre kívánta az TO RSK kibővíteni.

[2] Észak-Dalmácia, Lika, Kordun és Bánság régió (11 000 km2).

[3] A település földrajzilag a Horvátország- Bosznia és Hercegovina (BiH) határvonalán helyezkedik el, de BiH területén. Közúton viszont Horvátországból lehet megközelíteni, Kijevo településről leágazó útról. Tulajdonképpen a szerb erők támadása Unista ellen, felfogható abban a formában is, mint BiH területén az első háborús esemény, melyre a BiH politikai vezetői részéről, Alija Izetbegovity (Izetbegovic) irányításával nem vált ki olyan reakciót, mely azt sugallná, hogy BiH területén is harcok kezdődnének el, és kirobbanna a háború.

[4] A Nyugat-Szlavón Szerb Autonóm Tartomány (SAO ZS). A Szerb Autonóm Tartomány (SAO) Krajina-tól független SAO „Zapadna Slavonia” (ZS) területvédelmi (TO) erőit a nyugat-szlavóniai Papuk, Bilogora, Psunj hegységben, Okucsáni (Okucani), Pakrác (Pakrac) helyi önkéntes szerb lázadók alkották. A SAO ZS létrehozta 1991. nyár végén és őszén a saját rendőri és területvédelmi erőit („TO Pakrac, TO Grubisno Polje, TO Daruvar, TO Podravska Slatina, TO Okucani, TO Slavonski Pozega”). forrás: Jakse ragiu: Srpske autonomne oblasti (SAO) zapadne Slavonije 1991. godine, https://en.wikipedia.org/wiki/SAO_Western_Slavonia

[5] http://www.ponosdomovine.hr/wp-content/uploads/2014/11/Republika-Hrvatska-i-Domovinski-rat.pdf

[6] RSK (Republika Srpska Krajina): Miután az autonómiából struktúrálisan kinőtték magukat a horvátországi szerb lázadók és megtagadták a horvát alkotmányt, létrehozták Horvátországon belüli saját „miniállamukat” a szerb „Krajina” köztársaságot. https://hr.wikipedia.org/wiki/Srpska_autonomna_oblast

[7] Pakrac, Borovo Selo, Plitvice…

[8] A JNA Marjan Cad vezérezredes vezette Rijeka 13. hadtest parancsnoksági körzetében a horvátországi Isztria északi része, Rijeka, Gorszki (Gorski) Kotar hegység, Krbovasko tájegység észak, észak-keleti része, Pljesavica hegység nyugati és déli oldala, Lapacsko (Lapacko) polje artoztak. A JNA 13. hadtest a szlovéniai Ilirszka Bisztrica (Ilirska Bistrica), a horvátországi „Rijeka, Delnice, Karlovac, Petrinja, Gospic”, a nyugat-boszniai Bihács (Bihac) területén állomásoztatta erőit, mely erő „békeidőben” 5600 főt tett ki, melynek 95%-a szerb nemzetiségű volt. A helyi lakosság köréből ötszázan szolgáltak a hadtestbe, Rijekába, melyből mindössze huszonhárom volt horvát. A tiszti állományból pedig a huszonhárom tisztből csak kettő volt horvát nemzetiségű. Mindkét horvát tiszt csatlakozott szeptember-november közt a horvát hadseregbe. A 13. hadtest „hadiállapoti létszáma” 55000-60000 fő volt. Ezen létszámot mozgósítás révén érhették el, mely megváltoztatta a hadtest nemzetiségi arányát, mivel a mozgósítási horvátországi területének a horvátok lakta zónáját érintette, ezért a hadtest nemzetiségi aránya így a horvátok javára billent el. Az az mozgósítási hadiállapoti létszám esetén a hadtestet 95%-ban horvátok alkothatták és a maradék 5% tette ki a más jórészt szerbek létszámát.

[9] 1991. őszétől a JNA megkezdte Dél- Kordun és Lika bekebelezését, mely során a plitvicei csoportot megerősítette további erőkkel és létrehozták a 3. számú Operatív Csoportot (OG) „Mukinje- Slunj”.

[10] „Franjo Tuđman (kiejtés: Frányó Tugymán, Veliko Trgovisce, 1922. május 14. – Zágráb, 1999. december 10.) horvát történész, nacionalista politikus, a Horvát Demokrata Közösség (HDZ) elnöke, Horvátország első államfője (1990-1999).” forrás: Wikipedia

[11] Az incidensek tovább folytatódtak Horvátországban. Június 9-én A nyugat- szlavóniai Badljevina és Pakrác közti közúton 17.30 órakor szerb fegyveresek tűzet nyitottak horvát rendőrökre. Egy fiatal horvát járőr meghalt az incidens során. Június 9-én korai órákban szerb fegyveresek megtámadták bánsági Kozibrod falut és Dvor na Uni környékét. Július 11-én Zadarban a szerb lázadók megtámadtak egy rendőr járőr egységet, az incidens során egy horvát rendőr meghalt három pedig megsebesül. Július 13-án Dragotinci és Kraljevcsaniban szerb lázadók a horvát rendőrállomást megtámadták, mely során meghalt egy horvát rendőr, hét pedig megsebesül. Lipik városban a szerb támadásban meghalt egy horvát rendőr és két másik megsebesült. Mindannyian a Koprivnica MUP alakulat tagjai voltak. Július 16-án a Glina környéki részeken a szerb támadásban életét veszti Maja településen egy helyi horvát lakos. Július 19-én a Papuk hegységben lévő Siracs – Votyin útszakaszon a bjelovari speciális horvát rendőri erők SJP MUP, összetűzésbe keverednek a szerb lázadókkal. Két horvát rendőr meghalt és öt megsérül a tűzharcban. A likai Otocsác- Szenj városok közti útvonalon meghalt egy horvát rendőr, akit a szerb lázadók lőttek le. A fegyveres összecsapások, incidensek tovább folytatódnak, július 21-én Daruvar központjában érte támadás a horvát rendőrség járőreit. Több rendőr megsebesült, valamint több ház megrongálódott, mikor a szerb paramilitariáns alakulatok gránáttűz alá vették a bánsági Struga települést. Július 22-én huszonegy horvát rendőr hal meg a szerb támadásban Vinkovciban. a szerb félkatonai milíciák, „Arkan” szerb vezér parancsnoksága alatt „Vukovar, Borovo Selo, Celje” térségében támadást intéztek a horvátok ellen. Az akciójukban több horvát katona és civil lakos életét vesztette. Július 06-án a horvát katonák válaszul „Arkan” akciójára, Borovo Szelónál kialakult tűzharcban tizenhárom szerb fegyveressel végeztek. Likai Josipdol és Plaski települések közti közútat, Vojvonac szerbek lakta településen, felfegyverzett szerbek blokád alá vették. Celje és Aljmas településeken a szerb fegyveresek tüzet nyitnak a horvátokra, egy horvát gárdista meghal. Július 9-én Osijekket pedig gránáttámadás érte. Osijeknél egy tíz órán át tartó tűzharc során a horvát rendőrök felszámoltak egy szerb paramilitartiáns szerb csoportot. Zadarban július 17-én a szerb lázadók gránátjai megöltek egy horvát rendőrt és egy papot.

[12] Martin Spegelj az 1980-as években a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) horvát nemzetiségű parancsnoka, 1982-85. közt a JNA horvátországi Területvédelmi Erőinek (TO) vezetője, majd a JNA 2. hadtest (2. armija), 1987-től pedig a JNA 5. katonai körzet (5. VO) parancsnokság Zagreb, főparancsnoka. Horvát származása végett az 1990. évtől kirobbanó háborúban a Horvát Köztársaság katonai főparancsnoka, 1991. július 30-tól a Horvát Nemzeti Gárda (ZNG), majd a Horvát Hadsereg (HV) főparancsnoka, 1992-től pedig védelmi miniszter. Wikipedia

[13] Kelet- Szlavóniát megtámadja a JNA. A Bánságban, a boszniai és horvát határfolyó Una mentén a szakadár szerbek a JNA támogatását élvezve megkezdték „Fullánk” (Zaoka) nevezetű terülszerző akciójukat.

 

A mappában található képek előnézete TÉRKÉPEK SZEMLÉLTETŐK -Horvátország háborúja-