Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


"LAKTANYAHARCOK" HORVÁTORSZÁGBAN 4.RÉSZ

 

 

JNA 13. hadtest műveleti területe

 

13.hadtest erői
 
 

 

A JNA  Marjan Cad vezérezredes vezette Rijeka-i 13. hadtest parancsnoksági  körzetében a horvátországi Isztria északi része, Rijeka, Gorski Kotar hegység,  Krbovasko tájegység észak, észak-keleti része, Pljesavica hegység nyugati és déli oldala, Lapacko polje  tartoztak.

 

A JNA 13.hadteste  Ilirska Bistrica (Szlovénia), Rijeka, Delnice, Karlovac, Petrinja, Gospic, Bihac (Bosznia) területén állomásoztatta erőit, mely erő „békeidőben” 5600 főt tett ki, melynek 95%-a szerb nemzetiségű volt. A helyi lakosság köréből ötszázan szolgáltak a hadtestbe Rijeka-ba , melyből mindössze huszonhárom volt horvát. A tiszti állományból pedig a huszonhárom tisztből csak kettő volt horvát nemzetiségű. Mindkét horvát tiszt csatlakozott szeptember-november közt a horvát hadseregbe.

 

A 13.hadtest „hadiállapoti létszáma” 55000-60000 fő volt. Ezen létszámot mozgósítás révén érhették el, mely megváltoztatta a hadtest nemzetiségi arányát, mivel a mozgósítási horvátországi területének a horvátok lakta zónáját érintette, ezért a hadtest nemzetiségi aránya  így a horvátok javára billent el. Az az mozgósítási hadiállapoti létszám esetén a hadtestet 95%-ban horvátok alkothatták és a maradék 5% tette ki a más jórészt szerbek létszámát.

A JNA 13. hadtestének horvát nemzetiségű parancsnoka Sergio Rabar vezérőrnagy ezért is erőltette és támogatta a 13. hadtest mozgósítását, mert akkor a hadtest szinte egy teljesen horvátokból álló katonai erőt alkotott volna. Ennek alapján a horvát nemzetiségiek által többségben alkotott 13. hadtestet azonnal átszervezhették volna Horvátország védelmében a Nemzeti Gárdába. 

 

 

13. korpus-hadtest-Rijeka erő:

 

-8.gyalogos gépesítet brigád: Karlovac „R”

-13.  gépesített lövész brigádok / Ilirska Bistrica (Rijeka-Trsat),

(páncélos zászlóalj)”B”

-25.gépesített brigád :Pazin

-236. gépesített lövész brigád:Gospic ( a 9.és 10.  gyalogos ezredből

létrehozva1990-ben) „R”

-6.hegyivadász brigád :Delnice „B”

-12.hegyivadász brigád :Bihac

-(8.”partizán”divízió feloszlatva 1990-ben)

-35.”partizán”divízió:Gospic (2.brigád) „R”

-43.”parizán”divízió :Pazin”R”

-13.vegyes tüzér ezred „R”:Rijeka

-13. vegyes tankelhárító ezred „R”:Rijeka

-166. tankelhárító tüzér csoport :Bihac (1990-ben feloszlatva)

- tankelhárító tüzér csoport”R”

-13. könnyű légvédelmi tüzér ezred”R”,PVO-Rijeka

-13.felderítő egység”R”-Rijeka

-127.műszaki ezred”R”-Karlovac

-540.hidász-műszaki zászlóalj „R”-Karlovac

-hidász-műszaki zászlóalj”R”

-hidász-műszaki zászlóalj”R”

-hidász-műszaki zászlóalj”R”

-13.védelmi egység „R”

-13. őrzászlóalj:Rijeka”R”

-13.katonai rendész zászlóalj :Rijeka „R”

-13.szállító zászlóalj”R”

-13.egészségügyi zászlóalj”R”

-13.tartalék zászlóalj „R”

-13. ABHO (vegyi biológiai és nukleáris támadás elleni egység)-Rijeka

-13. rádió felderítő szakasz-Rijeka

-katonai elhárítás-Rijeka

-lőtér "Kovačevo" (Rijeka)

-44.határőrizeti szektor „A”

 

A JNA 13. hadtest „békeidőszakbeli hadrendje „ 1990. évben az alábbiak szerint alakult:

 

Parancsnokság

 

Főparancsnok: Marijan Cad generális

- a parancsnokság 130 fővel üzemelt

 

Katonai Rendészet

 

-350 fővel három csapat (csapat század szintű alakulat)

 

JNA adminisztrációs parancsnokság „Dom JNA” Rijeka

Egészségház garnizon Rijeka, 

 

„Klana” laktanya „Mate Blazina”

- páncélosok elleni tüzér ezred (poap) két divízióval 450 fővel

                           raktár "Lisac" -Lisac

                                    raktár "Studena"-Studena

 „Trsat” laktanya „Nikola Car Crni”

- 25.gyalogos brigád parancsnokság 15 fős parancsnoki gárdával (hadiállapoti létszában 5000 fő)

-13. légvédelmi ezred három divízió 400 fővel (hadiállapoti létszám: 1000 fő)

- intendáns zászlóalj és TTR 350-400 fővel

- 43. partizán divízió parancsnoksága 35 fővel (hadiállapoti létszám: három dandárnyi)

Draga laktanya (Trsat) -raktár  

„Katarina” laktanya

- vegyes tüzér ezred 450 fővel (hadiállapoti létszám: 1000 fő)

                    "Katarina " raktár -Pulac 

„Delnice” laktanya

- 6. hegyivadász brigád 550 fővel (hadiállapoti létszám: 3366 fő)

                     - Delnice  raktár (Velebit-1, Velebit-2, Velebit-3)

-„Iliska Bistrica garnizon

- 13. gépesített  lövész brigád 1200 fővel

-"Zahum"  raktár -Podhum ,Grobnik 


 

 

Az 13.hadtest horvátországi katonai objektumai:

 

Rijeka

 

Miután a JNA elhagyta Szlovéniát ( szlovén haderő, területvédelem –JNA háború) az Ilirska Bistrica-i állomáshelyéről az erőit átcsoportosította a Trsat (horvátországi ) laktanyába.

A JNA 13. hadtest létszáma a laktanyáiban, Rijeka területén az 1991. évre az alábbiak szerint alakult  :

 

Parancsnokság 13.hadtest 200 fő

                      Platka-„Guslica” rádióadó állomás

Klana településen „Klana” fegyverzeti raktár és laktanya -150 fő
                              „Lisac „(Lisac) raktár
                              „Studena”(Studena) bunker
Novo Naselja – raktár objektum
Kucici-Pulac – „Katarina/Pulac” fegyverzeti raktár
Podmurvica-   barak
Rastocine- Belvedere közt logisztikai bázis (szállító jármű)
Podpinjol- JNA adminisztrációs objektum 200 fő
Trsat – katonai komplexum- 500-700 fő
Kapitanovo (erdő) „Katarina” laktanya JNA és kiképző bázis-200 fő
Kraljevica –haditengerészeti hajógyár és üzem
Podhum/ Grobnik - „Zahum JNA katonai bázis és katonai kiképző terület

A 13. hadtest haditechnikájának gerincét alkotta 31.db. tank, 12.db. 155.mm-es „haubica” ágyú, 24.db. T-12 „Nora” ágyú, 30.db. légvédelmi fegyverzet , 18.db. nagy-hatótávolságú rakéta vető „VBR” 128.mm-es és jelentős mennyiségű gyalogsági könnyű haditechnika, kézifegyverzet, gépkarabélyok, géppuskák, géppisztolyok, felszerelés muníció.

A 13.hadtest szerb parancsnoksága a mozgósítást sikertelenül hajtotta végre a helyi szerb lakosság ( 1991.adatok alapján 21669 fő szerb) körében, és nem kaptak támogatást a „szövetséges” Montenegro (Crna Gora) részéről sem. Sergio Rabar horvát JNA tartalékos vezérőrnagy véleménye szerint a 13.hadtest haditechnikájának nagy részét nem lehetett felhasználni Horvátország elleni offenzívához a 13.hadtest részéről, így nem jelentett veszély a hadtest Isztria-Primorka- Goranska régió tekintetében.

 

Az 1991. március 31-i  demográfiai adatok alapján Rijeka járásban 206229 lakost regisztráltak, melyből 21669 fő volt szerb. Négyzetkilométerenként 394 fő. A lakosság köréből 54445 fő volt a katonai szolgálatra besorozható. A hadtest „hadiállapoti létszámához” a szerb lakosság köréből maximum két dandárt lehetett kiállítani a mozgósítás révén.

 

 

Delnice

 

 

A 13.hadtest 6.hegyivadász brigádja 190 fővel a Delnice városban lévő „Zdenko Petranovic-Jastreb /Drgomalj” laktanyában állomásozott. További objektumok, kisebb bunker raktárak  voltak még Velebit-1, Velebit-2 és Velebit -3 elnevezéssel.Ezen hadianyag raktárakat a dandár erőiből őrszolgálat védte, a  V-1 objektumot ahol nem volt fegyverzet tárolva négy fős csoport, a V-2 objektumot, ahol fegyverzetet őriztek tizehét fős szakasz védte, a V-3 objektumot, ahol szintén tároltak hadianyagot negyvenhat fős századőrizte. Katonai kórház volt Skrad településnél, amit egy tizenegy fős szakasz védett.  .

 

 

Ramljani

 

Katonai objektum- két tiszt, két altiszt, huszonnyolc katona látott el szolgálatot .három 12.7mm-es légvédelmi géppuska, kilenc 7.9mm-es puska, négyszáznyolcvan 7.62mm-es gépkarabély, három mesterlövész puska, harminc 7.62mm-es TT maroklőfegyver, és 5.6 millió liter gázolaj-

 

Gospic

 

Az 5.VO-Zagreb,13.hadtest-Rijeka (kihelyezett parancsnokság IKM-Gospic) erők, 236.mtbr-gépesített lövész brigádja, -35.”partizán”divíziója (2.brigád) „R”, valamint a 5.VO-Zagreb, 10. hadtest-Zagreb (Jasterabrsko központi bázis) 4. okbr-páncélos brigád kisebb egysége állomásoztak a városban lévő laktanya” Milan Frkovic Cicov”-és TO bázis  Kaniža, Stanko Opsenica laktanya, Jasikovac (Gospic –Obradovic Varos külvárosi negyedében lévő) objektum, TO bázis és lőtér „Guina”Podostra, „Pazariste”  objektum katonai létesítményeiben.

Perušić,

Perušić településnél lévő bázis„Perusic”(Colina greda)

 Panos

 

A Velebit hegységben  „Panos” objektum rádió állomás.

 

Karlobag

 

Karlobag városban a JNA Lukovo Sugarje öböl/Karlobag üzemanyag depó,

 

Katonai objektumok horvát blokád alatt:

 

JNA 13.hadtest objektumai Lika régió:

 

1991.szeptember 18-án a likai Gospic városban lévő katonai objektumokat blokád alá vevő horvát erőknek az ott lévő JNA 5.VO-Zagreb,13.hadtest-Rijeka erők , 236.mtbr-gépesített lövész brigád, valamint a 5.VO-Zagreb, 10. hadtest-Zagreb (Jasterabrsko bázis) 4. okbr-páncélos brigád kisebb egysége  megadta magát. Bár ezen erők támogatására a JNA elindította Banja Luka-Bihac-Korenica útvonalon  a 329.okbr.-páncélos brigádjának egy kisebb részé, mégsem sikerült a horvát blokád szétverése és egyben Gospic város megszállása.

 

1991.09.14. A JNA elveszti a Perušić településnél lévő bázisát„Perusic”(Colina greda). A JNA Perušić településnél lévő laktanyáját felgyújtotta és elhagyta . A horvátok a sikeres akcióban jelentős haditechnikai eszközhöz jutottak.

 

1991.09.14-én a JNA 236 gépesített lövész brigádja (mtbr)  elveszti Gospic városnál lévő„Kaniza”( Milan Frkovic Cicov) és szeptember 18-19-én a Stanko Opsenica laktanyáját és DOM JNA adminisztrációs székházat, valamint a „Pazariste” JNA objektumot. Az „S.Opsenica” laktanyában horvát erők fogságba ejtettek 35 JNA tisztet és 170 közkatonát. A „S.Opsenica” laktanyát a horvátok „Eugen Kvaternik” elnevezéssel birtokba vették és a likai erők bázisaként szolgál a továbbiakban.

 

1991.09.22-én a horvátok elfoglalják a JNA 236 mtbr Jasikovac (Gospic –Obradovic Varos külvárosi negyedében lévő) objektumát és szeptember 14-én pedig a TO bázis és lőterét „Guina”Podostra részen.A horvát erők jelentős haditechnikai anyaghoz ,eszközhöz ,fegyverzethez jutottak, hatvan páncélos járműhez, harckocsikhoz , több száz aknavetőhöz .

Karlobag városban pedig a horvát erők birtokba vették a JNA Lukovo Sugarje/Karlobag üzemanyag depóját , a Velebit hegységben pedig a „Panos” objektum rádió állomást.

1991.09.15-én a horvátok rendőri, nemzeti ellenállás és Otocac-i katonai erők elfoglalták a Ramljani JNA objektumot. November 04-én pedig a horvátok elfoglalták a „Licka Jasenica” laktanyát (később a szerb erők visszaszerzik).

 

 

JNA 13.hadtest objektumai Primorska-Goranska régió:

 

1991. szeptemberében a horvát hadvezetés megkezdi az ország területének egészére kiterjedő JNA objektumok blokádját, illetve egészen decemberig azok elfoglalását, birtokba vételét. Ezen akciók egyes helyeken véres harcok közepette történtek meg, de több helyen békés úton a JNA átadta létesítményeit a horvát erőknek. A békés úton történő át adtásokra elsősorban azon régiókban került sor, ahol a horvátok jelentős számú többséget képeztek. Ezen tájegységekben a JNA az elszigetelődéstől tartva megkezdte erőinek kivonását az objektumaiból azon horvátországi területekre, ahol a szerb lakosság jelentős arányt képezett, vagy többséget alkotott (Bánság, Kordun, Krajina, Kelet-Lika, Kelet-Szlavónia..).
 
Szeptemberben folyamatos megbeszéléseket kezdeményez a horvát védelmi törzs Marijan Cad a JNA 13. hadtestének főparancsnokával. Cél a JNA erők kivonása Isztria és Primorska –Goranska régióból, valamint a katonai objektumok békés uton történő átadása a horvátoknak . A horvátok mindenképpen igényt tartottak a területvédelmi (TO) erőknek fenntartott JNA hadianyagra. A horvátok abba bele egyeztek, hogy a JNA kivonja erőit, de nem viheti el magával azon TO harcászati muníciót, amit egyébként a horvátországi területvédelmi erőknek tartott fenn katonai raktáraiban a JNA, hiszen az Horvátország tulajdona. Ezt persze a JNA nem fogadta el, mely konfluktushelyzetet teremtett, többek közt Primorska- Goranska régióban is.
 

Primorska –Goranska régióban és nyugat-likai zónában a JNA októberben megkezdte erőinek kivonását Kordun és Kelet-Lika szerbek lakta zónáiba. A 13. hadtest JNA erői, ahol tudják megpróbálják a mozgatható haditechnikát kivonni, vagy megsemmisíteni. A JNA 13. hadtest likai erőinek kivonási iránya Korenica felé koncentrálódott. Azonban több Rijeka térségi objektumát teljes blokád alatt tartották a horvátok, ahonnan nem tudtak kijutni a jugoszláv erők. 

 

1991.szeptember 17-én a horvát rendőri erők és TO erők elsőként békés uton elfoglalták a Gorski Kotar hegységben (Risnjak vonulat) Rijeka-tól északkeleti irányba lévő Platka részen a JNA hegyi bázisát a „Guslica-Platka” komplexumot, melyhez hozzá tartozott a „Guslica” rádió állomás (napjainkban síközpont). A JNA bázis kontrolját átvette a 128. brigád Rijeka erői és a továbbiakban, mint horvát katonai bázis működött tovább. A 128. brigád központi bázist létesített az elfoglalt JNA objektum „Platka-Guslica” területén (Gorski Kotar hegység).
Karlobag városban a horvát erők birtokba vették a JNA Lukovo Sugarje/Karlobag üzemanyag depóját.
 
1991.szeptember 17-től a JNA haditengerészeti erői (JRM) kivonultak a Rijeka-i tengerészrre és október 6-tól blokád alá vették a Rijeka-i tengeröbölt.
 
Folyamatosá vállik a 13.hadtest JNA erőből a tisztek és nem tisztek dezertálása, főleg a nem szerb nemzetiségiek köréből. Ez nagy problémát jelentett a hadtest parancsnokságának.
 
1991.10.13.  két robbanás rázta meg a tengerparti zónát 14.00 óra körüli időben , mely a JNA Isztria-Primorska régióban lévő „Podhum-Zahum” (Grobnik) és „Katarina” (Pulac) raktárak bázisain következett be. A bázist elhagyó JNA erők próbálták ezzel megakadályozni azt, hogy a hátrahagyott haditechnika a horvátok kezébe jusson. A JNA, a területvédelmi erőknek fenntartott fegyverzetének egy részét a TO objektumokból  egy tizennyolc teherszállítóból álló konvojjal elkezdték átszállítani „Zahum” bázis-Grobnik irányából a  „Draga” JNA katonai bázisra. A konvojt a JNA 13. hadtest katonai rendészet biztosította .A horvátok területvédők feltartóztatták a konvojt és Vezica területén tizenhat tehergépkocsinyi fegyver rakományt birtokba vettek a többi gépjármű a konvojból eljutott a „Draga” JNA bázishoz.
A horvátok diverziónak minősítették a JNA katonai raktárai ellen intézett akcióját. Viszont a robbanás nem okozott akkora kárt, így az objektumokat elfoglaló horvátok több fegyvert is birtokba vettek. Október 14-én Zahum muníció raktárból a robbanásban nem sérült fegyverzet kimenekítését a Rijeka-i horvát tűzoltók negyven fővel, megerősítve területvédelmis és rendőri erőkkel az esti órákban végrehajtották. 
 
Október végén a horvát STO –Rijeka intézkedett a JNA Trsat-i (Rijeka) és  „Draga” katonai bázisának teljes blokádjáról. A laktanya elfoglalására november 9-én került sor, amikor is Sime Radulic STO parancsnoka  15.30 órakor tárgyalásokba kezdett a JNA objektum parancsnokával, Marunic kapitánnyal. A megbeszélések eredménye képen 16.00 órakor a laktanyát a JNA parancsnoka átadta a horvátoknak. A laktanya békés úton történő megszerzésével a horvátok jelentős haditechnikai zsákmányt szereztek.  
 
A horvát válság stáb, a  JNA objektumokat biztosító erők parancsnokaival történő további megbeszéléseinek eredménye képen, sorra vették birtokba a  JNA Rijeka-i objektumait („Draga”laktanya (Rijeka) –november 9., „Studeni” objektum (Studena/Klana)- november 18., „Katarina” raktár (Rijeka/Pulac) -november  20. , Klana raktár objektum (Klana)- november 22., „Lisac” raktár objektum (Lisac/Klana)-november 23., Klana laktanya (Klana)- november 24., Katarina laktanya (Rijeka)-november 27. ).
 
A 13.hadtest 6.hegyivadász brigádja 190 fővel a Delnice városban lévő „Zdenko Petranovic-Jastreb /Drgomalj” laktanyában állomásozott. További objektumok, kisebb bunker raktárak  voltak még Velebit-1, Velebit-2 és Velebit -3 elnevezéssel.Ezen hadianyag raktárakat a dandár erőiből őrszolgálat védte, a  V-1 objektumot ahol nem volt fegyverzet tárolva négy fős csoport, a V-2 objektumot, ahol fegyverzetet őriztek tizehét fős szakasz védte, a V-3 objektumot, ahol szintén tároltak hadianyagot negyvenhat fős századőrizte. Katonai kórház volt Skrad településnél, amit egy tizenegy fős szakasz védett.  
1991.november 5. a JNA Delnice városban lévő „Drgomalj” laktanyáját békés uton tárgyalások révén, elfoglalják a horvátok. Az akciót a Zagreb-i antiterrorista rendőri speciális erők,„ATJ Lučko”vezették a helyi Delnice-i rendőri erőkkel, Delnice ZNG század (két szakasz) egységével támogatva. A laktanyában és a hozzá tartozó katonai fegyverzeti raktárból a horvátok 24.000 tonna haditechnikai anyagot zsákmányoltak. A horvátok akciója gyors volt és rövid. A laktanya mellett a horvátok birtokba vették a V-2 (speciális rendőrség és helyi rendőrök) valamint V-3 (rendőri erők).Delnice területén lévő JNA objektumok horvát blokádja jól szervezett volt és jól koordinált. A JNA hátrahagyva fegyverzetét elhagyta Delnice-i objektumait.

 1991. szeptember 19-én a horvát erők megkezdték a Primorska és Goranska régiókban működő védelmi stábokat és erőket koordináló operatív zóna kialakítását, mely október közepétől az 5. OZ Rijeka néven működött.

Az 5.számú Operatív Zóna (OPZ) Rijeka horvát erőinek a feladata volt a 13. JNA hadtest Isztria félszigeti és Gorski kotar-i erőinek a felszámolása, blokkolása.
 

1991. december 10-én a JNA 13. hadtest elhagyta Primorska-Goranska régiót és erőinek egy részét Slunj területén a 10. hadtest kihelyezett parancsnoksága alatt vonja össze.

 

 

A 13.hadtest erőinek hadmozgása a horvátországi offenzívába:

 

 

 

A 13.hadtest feladata lett volna Rijeka és Delnice városban lévő laktanyáiknak a megtartása, illetve szükség esetén a kitörés a horvát blokád alól Rijeka-Delnice- Vrbovsko-Slunj-Plitvice vonalon, az 5.hadtest légierejének támogatásával , és a 5.VO központi erőinek 389.rakétás tüzér brigádjának és 580.vegyes tüzér brigádjának támogatásával. 1991. december 10-én a JNA 13. hadtest elhagyta Primorska-Goranska régiót és erőinek egy részét Slunj területén a 10. hadtest kihelyezett parancsnoksága alatt vonja össze.

A 13.hadtest Gospic-ban és környékén lévő erőit a 9.hadtest-Knin támogatásával kivonta Sveti Rok bázis védelmére, illetve a horvátok lakta likai Lovinac település és környező falvainak szeptember 27-i elfoglalására.

1991.szeptember 29-től a JNA főparancsnoksága elrendelte a 13. hadtest részére objektumaik és laktanyáik védelmét, valamint a kivonást Rijeka-Delnice-Vrbovsko-Slunj-Plitvice vonalon. A 13. hadtest a 970. hátországi bázis (PoB) támogatásával kezdte meg Rijeka és Delnice városokban lévő objektumaik védelmét, majd a horvát blokád alól történő kitörést és kivonást Rijeka- Delnice-Vrbovsko –Slunj-Plitvice vonalon. A kivonást az 5. katonai körzet légi és légvédelmi egységei biztosítása mellett hajtották végre.

A 13. hadtest 13. gépesített lövész brigádja kitörés és kivonási iránya Rijeka- Delnice-Vrbovsko-Slunj-Plitvice.

A 6. hegyivadász brigád kitörési és kivonási iránya Delnice-Vrbovsko- Slunj-Plitvice.

A 8. gépesített-gyalogos brigád és 4./35. partizán divízió az önkéntes helyi területvédelmisekkel együtt beintegrálódott a 580. vegyes tüzér brigádba .

A 13. hadtest vegyes tüzér ezrede, könnyű tüzér ezrede –légvédelem (PVO) a 13. gépesített-gyalogos brigád könnyű tüzér divízió és 105mm-es „haubica” divíziójával, kitörési és kivonási iránya Rijeka- Delnice-Vrbovsko-Slunj-Plitvice.

A hadtest 13. vegyes páncél elhárító tüzér ezrede a 13. gépesített-gyalogos brigád vegyes páncélelhárító divíziójáva és páncélos zászlóaljával  kitörési és kivonási iránya Klana-Grobnicko Polje-Delnice-Vrbovsko-Slunj- Plitvice.

A hadtest 43.partizán divíziója és a hadtest egészségügyi zászlóalj kivonási iránya Rijeka- Delnice-Vrbovsko-Slunj-Plitvice.

A kivonuló erőknek alá kellett aknázni a „Draga"/Trsat, „Zahum"/Grobnicko Polje, „Studena"/Klana, „Lisac"/Klana,”Katarina"/Pulac objektumokat. 

 

 

 

 

FOLYTATÁS A TOVÁBBI RÉSZEKBEN

 

A mappában található képek előnézete Jugoszláv Néphadsereg katonai műveletei


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.